Hetvennégy éves korában elhunyt Sándor Zoltán a Csongrád Megyei futball élet ismert személyisége.
Labdarúgó pályafutását a SZAK-ban kezdte. Ifistaként majd felnőtt játékosként is ebben a csapatban játszott egészen az egyesület megszűnéséig.
Utána az UTC-ben folytatta pályafutását visszavonulásáig.
A jelentős játékos karrier után edzősködni kezdett.1983.nyarától lett a Bordányi SK megyei első osztályú csapatának az edzője.
A Bordány trénere maradt - több-kevesebb megszakítással 1997-ig.
Közben egy-két bajnoki évadra a megye I. más csapatánál - így pl. Újszentivánon is - megfordult.
A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetségben is fontos feladatokat látott el.1990-től-1992-ig a Megyei IFI Válogatott edzője volt Dr.Szamosvölgyi Zoltánnal együtt.
Hozzáértő munkájuk gyümölcse 1992-ben érett be, amikor is csapatuk Országos első helyezést ért el.
A későbbiekben a CSLSZ különböző bizottságaiban tevékenykedett.
Az edzősködés befejezése után sem szakadt el imádott sportágától,hiszen az öregfiúk különböző csapataiban és a baráti lábteniszben továbbra is "játékban" maradt.
Egy idő óta tudtuk,hogy súlyos beteg.
Őt akit mindig a győzni akarás hajtott most mégis veszíteni kényszerült,legyőzte a betegség.
Halál hírén megrendülve búcsúzunk Sándor Zoltán Barátunktól,Sporttársunktól akinek munkássága a Csongrád megyei labdarúgás jelentős fejezete.
Zoli nyugodj békében.
Ügyfélfogadás:
H-K-Sz-Cs: 09:00 - 14:00
P: 08:00 -12:00